×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 961

Nyomtatás
2014. október 28., kedd

Önnek van már napeleme?

A világpiacon hiányt jósolnak a napelemek frontján, Európában és Magyarországon még bőséges a készlet. Hazánkban nő az érdeklődés, annak ellenére, hogy támogatást ma csak a közszféra épületei kapnak.

A két éve tartó túlkínálat után szakértők attól tartanak, hogy hiány lesz a világon a napelemekből – számolt be a közelmúltban a Bloomberg Businessweek. A visszaesés a stagnáló európai piacokat nem érinti, a magyar forgalmazók sem érzékelik a csökkenést. Az egyik legnagyobb, napelemek forgalmazásával és felszerelésével foglalkozó hazai cég, a Manitu Solar Kft. 2012 és 2013 között 150 százalékos növekedést tapasztalt a támogatott projektek esetében. A növekedés szinte kizárólag az uniós forrásoknak köszönhető – mondta lapunknak Szolnoki Ádám cégvezető. A tiszta lakossági piac 20-30 százalékkal nőtt, ám rendkívül alacsony bázisról – tette hozzá.

A lapunk által megkérdezett nagyobb irodafejlesztők egyike sem alkalmaz napelemes megoldást. Ennek egyik oka, hogy a panelek felülete és az elérhető teljesítmény arányos, s a városi irodaépületeken kevés a felület ahhoz, hogy teljesítménye és a felület arányos kevés, ahhoz hogy a napelem számottevő mértékben hozzá tudjon járulni a ház energiaellátásához – mondta Pintér György, a CA IMMO műszaki vezetője a Napi Gazdaságnak.

A keresletnövekedés legfőbb oka, hogy a napelemek és az inverterek ára világszerte jelentősen csökkent az elmúlt két-három évben. Az élénkülést a jegybank kamatcsökkentési ciklusai is segítették, negatívan hatott rá azonban a rezsicsökkentés. Mivel uniós pénzeket ilyen célra állami, önkormányzati és egyházi intézmények kapnak, főként iskolák, óvodák, nyugdíjas otthonok áramtermelését váltják ki napelemekkel. A piac a rezsicsökkentés előtt saját lábon is megállt, s ezzel együtt és elérhető támogatások nélkül is nőtt – mondta Varga Pál, a Magyar Épületgépészek Napenergia Egyesületének elnöke a Napi Gazdaságnak. Hogy nem írnak ki, de ígérnek a lakosság számára pályázatot szintén hátrány, az emberek kivárnak és elnapolják a beruházást – közölte Varga.

A társasházak piaca Varga és Szolnoki szerint stagnál, a házak érdeklődnek, támogatás híján azonban nem fektetnek napelemekbe. Eltérően értékeli a helyzetet Szurop István, a társasházi ügyekkel foglalkozó szakportál, a Házfórum.hu vezető szerkesztője. (az oldalt az OTP Lakástakarék üzemelteti.) Szurop szerint a napelemár csökkenés és a hitellel kombinált lakástakarék konstrukcióknak köszönhetően egyre több társasház korszerűsít napelemekkel. A szekszárdi Alisca lakásszövetkezet eddig öt középmagas épület közösségi áramellátását oldotta meg napelemekkel (egy beruházás még zajlik). Az éves áramszámlát, mely 650-700 ezer forint között mozgott, kiváltjuk a törlesztéssel és 8 év után ingyen üzemel a lift, szellőzőrendszer, lépcsőházi világítás – mondta lapunknak Erős István, elnök. A beruházás költsége hétmillió forint, s a közös költség sem emelkedik – tette hozzá Erős, akinek nincs tudomása hasonló projektekről a városban.

(napigazdasag.hu)

 

Megjelent: 1896 alkalommal

Kapcsolódó elemek